Az online autópálya matrica vásárlásával büntetés nélkül élvezhettük a nyaralást

Annyit dolgozom mostanában, hogy alig maradt időm és energiám a családomra. Emiatt nagyon rossz érzésem volt, de legalább elértem a célom: előléptettek és fizetésemelést is kaptam. Mostantól sokkal kevésbé stresszes és sokkal szórakoztató munkát fogok végezni, azt, amiért tulajdonképpen ehhez a céghez jöttem egy évvel ezelőtt. Most, hogy végre fellélegezhetek egy picit, végre van időm megtervezni egy nyaralást, ami egyúttal az új munkaköröm elnyerésének megünneplését is szolgálja. A feleségem nagyon örül, hogy most már végre azt csinálhatom, amit szeretnék, és ráadásul a számlák és a váratlan kiadások miatt sem kell aggódnunk. A kislányunk idén kezdett el óvodába járni, úgyhogy most már a feleségem is visszament dolgozni részmunkaidőben. Örülök, hogy ismét jut elég időm arra, hogy a családommal foglalkozzak, a délutánokat mindig együtt töltjük, és nem múlik el hétvége közös családi program és kikapcsolódás nélkül.

Elhatároztuk, hogy a háromnapos hétvégét vidéken töltjük. Az ország egy elég messzi ponton találtuk meg az úti célunkat, méghozzá Aggteleken. Nem volt probléma, hogy messze van ez a szép község, mert ráértünk, már csütörtök délután elindultunk. Régóta terveztük ezt az utazást, és hogy megtekintjük a csodás cseppkőbarlangot, hisz a feleségem még sosem járt itt, én pedig még gyerekkoromban a családommal. Eddig mindig közbejött valami, amikor el akartunk utazni közösen, de most már a lányunk is elég nagy ahhoz, hogy élvezzen egy ilyen jellegű kirándulást, valamint pénzünk és időnk is van rá, úgyhogy minden tökéletesen alkalmas a nyaralás véghezvitelére.

Csütörtökön összepakoltuk a ruháinkat és az egyéb szükséges holmikat, bepakoltunk az autóba és készen állt minden az induláshoz. Már úton voltunk, amikor eszembe jutott, hogy nem vettem autópálya matricát. Ráadásul akkor már tankoltunk és nem esett útba több benzinkút. Matrica nélkül pedig megbüntetnek, ha az autópályán közlekedünk. Szerencsére a feleségemnek még időben eszébe jutott, hogy látott múltkor egy oldalt, ahol online is be lehet szerezni az autópálya matricát. Nagy szerencsénk, hogy most már van lehetőség online autópálya matrica vásárlására, mert különben biztosan utolért volna minket a büntetés. A feleségem megnyitotta az autopalyamatrica.hu oldalt, és már a főoldal minden információt közöl, amit tudni kell az internetes matricavásárlásról, amihez még regisztráció sem szükséges.

Először is ki kell választani a jármű típusát: D1, D2, B2, D1m vagy pedig U. Ez után gondoljuk végig, hogy mikor fogunk legközelebb autópálya igénybevételével utazni és hogy milyen gyakran, majd ennek megfelelően válasszuk ki a matrica érvényességének időtartamát. Az oldalon lehet olvasni tanácsokat és figyelmeztetéseket arról, hogy hogy lehet a legtakarékosabban intézni az autópálya matrica megvásárlását. Például ha egész évben csak heti és havi autópálya matricát vásárolnánk, és ezeknek az összege nem éri el a 30-35.000 Forintot, akkor még nem éri meg éves matricát váltani. Ha két utazásunk között több, mint 10, de kevesebb, mint 30 nap telik el, akkor tanácsosabb egy havi autópálya matrica vásárlása, mint két hetié. Alapértelmezésben a matrica érvényessége akkor kezdődik meg, amikor a díja megérkezik az eladó számlájára.

A kategória és időtartam megadása után pedig a rendszámot is meg kell adni. Ekkor az érvényesség kezdetét is lehet módosítani. Az autópálya matrica díját online banki átutalással vagy bankkártyával lehet kifizetni. A feleségem a bankkártyás fizetést választotta, mert az gyorsabb. Megadta a kártyaadatait, amit csak a bank lát és intéz. Van lehetőség ÁFA-s számla igénylésére is. Mi persze csak 10 napos, azaz heti autópálya matricát vettünk, mert ebben a hónapban szinte biztos, hogy ez lesz az egyetlen hosszabb távú utazásunk. Hamar megkaptuk a visszaigazoló e-mailt, és a pénz is elég gyorsan el lett utalva, úgyhogy nem kellett útközben időznünk szerencsére, hogy megvárjuk, amíg megkapjuk az érvényes matricát. Nagyon megtetszett nekünk ez az online vásárlási rendszer, úgyhogy a feleségem úgy döntött, regisztrál is az oldalra. Ennek az az előnye, hogy a honlap elmenti az adatainkat és nem kell minden vásárláskor újra megadni őket. Így elérhetővé válik az ismételt bankkártyás fizetés, aminek során egyetlen kattintással kifizethetjük az autópálya matrica díját. Ezen kívül a korábbi, eddigi vásárlásainkat is meg tudjuk tekinteni.

Most már teljes nyugalommal hajtottam fel az autópályára a matrica birtokában és biztonságban éreztük magunkat. Pár óra alatt odaértünk Aggtelekre és elfoglaltuk a szép szállást. Szerencsére még nem sötétedett, úgyhogy volt időnk elmenni a központba keresni egy éttermet, ahol elfogyasztottunk egy mennyei vacsorát. A községben is körülnéztünk addig egy picit, a környező utcák nagyon szépek voltak. Másnap mentünk a cseppkőbarlangba, ami mindhármunkat teljesen elbűvölt.