Nyaralás családnál – ötcsillagos fürdőszobával

A nyaralást mindenki más miatt tartja jónak – van, aki egész végig csak a tengerben akarja áztatni magát, van, aki várost akar nézni. Sokan különböző látványosságot miatt vágyódnak el otthonról, és vannak azok, akik más kultúrák és emberek megismerését tűzik ki célul. Idén mi ebbe az utolsó csoportba tartozunk, és ennek megfelelően választottunk nyaralást, noha, akkor még nem sejtettük, hogy a legérdekesebb dolog, amivel találkozni fogunk utunk során, az egy fürdőszoba lesz.

A legutóbbi nyaralásunk az új napelemrendszer kiépítése miatt elmaradt, idén azonban már szinte azt mondhatjuk, hogy az abból visszafolyt pénzből tudunk elindulni újra. Persze, ez csak egy kis kerekítéssel igaz, mert egy év alatt még nem térült meg az ára – ezért is gondoltuk úgy, hogy idén csak országon belül utazunk. Ennek pedig a legjobb módja, hogy magánszemélyeknél keresünk szállást, így lehetőségünk nyílik majd emberekkel megismerkedni.

Így jutottunk el idén már májusban egy budapesti családhoz 4 napra, ahonnan körbejárva a várost a saját országunk szívét ismerhettük meg. Esténként pedig minden lehetőségünk meg volt arra, hogy beszélgessünk házigazdáinkkal, és kikérdezzük őket itteni életükről, a hely különlegességeiről – pont, mint ahogy külföldön tettük volna. Az első este beszélgetési témája azonban már rögtön nem más volt, mint a fürdőszobájuk.

A kis, hangulatos belvárosi lakás belsejében ugyanis egy gyönyörű fürdőszoba volt található, amelyet készítői nagyon gondosan terveztek meg és állítottak össze. Kád és zuhanyzó is volt benne, a csaptelep pedig egy szép kialakítású fürdőszobai szekrénysoron kapott helyet. Ez még nem is lenne olyan különleges, de látszott, hogy ezeknek mindegyike gondosan volt válogatva és elrendezve. A csempék nagyon jól illeszkedtek a fa bútorokhoz, a kerámiák pedig előbbi kettővel működtek együtt. Látszott a helyiségről, hogy egyben volt megtervezve és kivitelezve, nagy műgonddal.

Ami még jobban meglepett, hogy a felépítésbe még az apró fürdőszobai kiegészítők is helyet kapnak: ami látható helyen van, mint például a törülközők, fürdőszobai szőnyegek és egyéb textíliák, azok szintén nagyon jól néznek ki a környezetükben, és hozzá is tesznek. Amiknél pedig ez nem volt lehetséges, azoknak különböző szekrények és tárolók állnak a rendelkezésére, hogy elbújjanak bennük: ilyenek például a fogkefék, fésűk vagy a különböző gyógyszerek – még anaftint is sikerült találnom, ami egyszer már az én nyaralásomat is megmentette. Ezek egy része a tükör mögötti szekrénybe volt található, míg a többi egy külön szekrényben, a törülközőtartó mellett.

Ezek után szinte adott volt, hogy az első este nagy részben erről beszélgettünk. Mint kiderült, egy cég segítségét kérték, amikor megtervezték a fürdőszobát, és ennek köszönhető a gyönyörű és tudatos elrendezése a helyiségnek. Ezt nem is bánták meg, mivel így rengeteg sok teher lekerült a vállukról: nekik az egész folyamatban már csak egy jóváhagyói szerep jutott, és a legnagyobb probléma, amivel szembe kerültek, az az volt, hogy két nagyon szép terv közül kellett kiválasztani a jobbat.

Mivel láttuk, hogy ők is szívesen beszélgetnek erről a témáról, ezért tovább faggattuk őket. Kiderült, hogy eredetileg saját maguk akarták elvégezni a munkát, a cégre pedig akkor találtak rá, amikor ötleteket keresgéltek ehhez. A honlapjukon ugyanis hosszú ismertetőt találtak a tökéletes csempe kiválasztásáról, amire nekik is épp szükségük volt. Ezt elolvasva azonban rájöttek, hogy van olyan, aki többet tud a témáról, és megéri őket felkérni.

Mint kiderült, a bútorok kiválasztásától kezdve a legapróbb fürdőszobai kiegészítőig egy gondos tervezőmunkát igényelt a helyiség, így tényleg sok tennivalótól tudták megkímélni magukat. Most már csak néha-néha vesznek új tárgyakat, egy elveszett törülköző vagy elhasználódott kilépő helyére, de már oda tudnak figyelni az apróságokra ezekkel kapcsolatban. Természetesen, amit így se úsztak meg, az a takarítás – hogy tökéletes maradjon a helyiség, ahhoz azért még nekik is bele kell rakniuk, amit tudnak.

Miután hazaértünk, meg is kerestem a felületeket, ahol lehet értékelni a szállásadómat, és minden lehetséges kategóriában meg is adtam neki az öt csillagot. Mint ahogy nektek is javaslom most, ott is leírtam kommentben: már csak a fürdőszobájuk miatt is megéri meglátogatni őket egy hétvégére.