Nyaralásra készülve innen szereztem be új táskáinkat

Egyhetes nyaralásra készültünk férjemmel és két gyerkőcünkkel. Nagyon vártam a kikapcsolódást, de a készülődé alatt azért sok olyan dolog volt amit el kellett intézni. Szabadságokat kivenni, biztosítást kötni, autót átnézetni, tankolni, pályamatricát vásárolni és végül csomagolni.

Ez utóbbi feladat oroszlánrésze általában az enyém szokott lenni, amit nem bánok, mert szeretem csinálni. Hosszú listákat írok, melyet a folyamat végén ellenőrzök, hogy semmi ne maradjon el. Persze beszerzem a szükséges dolgokat is, ami hiányzik, nem jó vagy már kinőtték a gyerekek. Gyógyszerek, naptej, új fürdőruha, bármi lehet a felsorolásban. Bőröndjeink kifogástalan állapotban voltak, ám kisebb hátizsákokra, táskákra az ottani kiruccanáshoz szükségünk volt.

Nem estem kétségbe, mert bőven volt még idő az indulásig, és tudtam azt is, hogy ezeket a táskákat honnan fogom beszerezni. Már régóta visszatérő vásárlója vagyok a www.annataska.hu weboldalon található shopnak, több ok miatt is.

Emlékszem, akkor találtam rá erre a webáruházra, amikor alkalmi táskát kerestem magamnak, mert színházba készültem a férjemmel és nem volt olyan alkalmi darabom, ami passzolt volna színházi öltözékemhez. Ekkor szereztem be innen azt a Marco Tozzi márkájú nagyon elegáns színháztáskát, melyet azóta is nagyon szívesen hordok.

Egyébként nemcsak Marco Tozzi, de olyan táska márkák is megtalálhatóak a kínálatban, mint a Heavy Tools, Jana, Bugatti vagy Anekke. Mind minőségi és nívós termékek márkái ezek, melyeket tartósság és megbízhatóság és kiváló ár-érték arány jellemez. Persze a hölgyek számára a stílus és az esztétikum is rendkívül fontos, és a bőséges kínálatban ebben sem fognak csalódni.

A választék mellett az árak is nagyon kedvezőek és mindig vannak akciók és egyéb kedvezmények is. Érdemes feliratkozni a hírlevélre és regisztrálni a webáruházba is. Ennek több előnyét is élvezhetjük. Ugyanis a hírlevelekből elsőként értesülhetünk az új termékekről, akciókról és kuponokról, regisztrált felhasználóként pedig pontgyűjtő hűségprogramban vehetünk részt.

Táska, öv és pénztárca minden alkalomra

Nincs olyan alkalom, vagy öltözék, cipő, melyhez ne találnák meg itt a megfelelő táskákat. Típus, szín, stílus, anyag tekintetében is nagyon sok termék közül választhatunk. Vannak itt test-, váll-, boríték-, kézitáskák, hátizsákok, de az sem jár rossz helyen, aki övek, pénztárcák vagy neszesszerek, esetleg táskarendezők közül szeretne választani. Alapvetően férfiak és nők számára van összeválogatva a kínálat, de találhatunk mindkét nemnek való darabokat is.

A képek szépek, a felület könnyen kezelhető és minden árucikkről külön, részletes leírást is találhatunk, méretet, színt, anyagot és egyéb információkat illetően is. Ha további kérdésünk lenne a termékekről, vagy bármi másról, az ügyfélszolgálatot telefonon és e-mailben is el tudjuk érni. Hétfőtől-péntekig, 9 és 16 óra között elérhetők, az e-mailekre is munkaidőben válaszolnak.

A megrendelés leadásának folyamata a szokásos, néhány kattintással lebonyolítható. A termék kosárba helyezése után ki kell választani a szállítási és fizetési módokat, majd véglegesíteni a megrendelést. Többféle szállítási és fizetési mód közül lehet választani, hogy ezzel is kényelmesebb legyen a vásárlás lebonyolítása. Csomagjainkat a GLS futárai hozzák házhoz, de megrendelésünket kérhetjük PickPack pontra is, ahová elmehetünk érte egy számunkra alkalmas időpontban. A kiszállítás díja 1.290.- Ft, de 15.000.- Ft végösszegű megrendelés felett ingyenes.

A fizetési módok is változatosak, előre utalás, utánvét vagy online bankkártyás fizetés is elérhető.

Ezúttal is mindent sikerült beszerezni a nyaralásra, a gyerekeknek hátizsákot, magamnak pedig egy szép, jól pakolható oldaltáskát, a férjemnek testtáskát választottam. Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy nézzen körül az Anna Táskánál, nemcsak a szuper táska márkák, de a nagy választék és a kiváló árak miatt is.