Meglepetés a nyaraláson

Egy éve tervezgettük már a családi nyaralásunkat. Ránk fért a kikapcsolódás, jó volt kiszakadni a hétköznapokból, és végre együtt elmenni valahova, ahol aktívan pihenhettünk a férjemmel, és három gyermekünkkel.

Mindig is el szerettem volna menni Nápolyba. A kicsi tengerparti városok gyerekkorom óta vonzanak, és most, felnőttként hatalmas élmény volt végre felfedezni Olaszország eldugott részeit. A gyerekek is nagyon élvezték, hogy vízközelben lehetnek, egy percig nem unatkoztak. Fontosnak tartottuk, hogy mindent előre leszervezzünk. A repülőjegyeket hamar lefoglaltuk, és a megfelelő szállást is könnyedén megtaláltuk. A programokat kitalálni, és besűríteni egy hétbe már nem volt ilyen egyszerű. Okozott némi fejtörést, hogy mindenre jusson időnk, de ne legyenek túl rohanósak a napjaink a gyerekek miatt. Szerencsére végül minden úgy sikerült, ahogy elképzeltük. Kivéve egy dolgot.

Az első pár napon gyönyörű időnk volt. Hétágra sütött a nap, és nem is volt gatyarohasztó meleg. A negyedik éjjel azonban hatalmas vihar rázta meg a kis olasz falut. Fújt a szél, és az eső is úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék. Reggelre már húsz fokkal kevesebb volt, mint előző délután. Úgy döntöttünk, hogy akkor múzeumozni fogunk, nem fog ki rajtunk ez a hirtelen jött hidegfront. Ebédeltünk egy közeli étteremben, de a szűnni nem akaró eső, és csúnya felhők nem voltak túl bíztatóak. Aznap éjjel annyira hideg volt, hogy be kellett kapcsolnunk a fűtést. Nagy meglepetésünkre nem a megszokott fűtési rendszert találtuk: a meleg egyenesen a falból érkezett. A szoba hőmérséklete hamar kellemessé vált, mi pedig bekuckóztunk, és megnéztünk egy filmet. Másnap reggel újra kisütött a nap, aminek nagyon örültünk, mert folytathattuk a betervezett napirendünket, amibe beiktattunk egy strandolást is.

Amikor hazaértünk, megbeszéltük a férjemmel, hogy lecseréljük mi is a régi cirkó fűtésünket, mert annyira megtetszett nekünk a falból áradó kellemes meleg. Utána is néztünk, hogyan tudnánk beszereltetni. A falfűtés ugyan önmagában nem volt számunkra új gondolat, hiszen már gondolkoztunk rajta korábban is, de nem voltunk tisztában vele, hogy mennyi idő, ameddig elkészül, mennyi pénzbe kerül, és hogy hogyan is működik pontosan. Azt tudtuk, hogy az elektromos falfűtés előnyei közé tartozik, hogy nagy felületen, hatékony hőeloszlással működik alacsony üzemeltetési hőmérsékleten, ami igen kedvező a pénztárcánk szempontjából is. Biztonságos, mert páralecsapódás és porkeringetés nélkül biztosítja a kívánt hőmérsékletet, ezáltal nem csak hatékonyabb, de egészségesebb megoldásnak is számít a hagyományosabb fűtési rendszerekhez képest. Mi az AHT egyedülálló, amorf fűtőszálas technológiáját választottuk. Az AHT amorf fűtőszálai nem csak földre fektethető fűtőszőnyeg formájában tudják biztosítani az otthon melegét, hanem ugyanolyan a technológián alapuló fűtőpanelekkel, mint amit a padlófűtésnél is alkalmaznak, a falba építik a speciális fűtési rendszert, ami akár a padlófűtés kiegészítéseként, vagy éppen kiváltásaként is szolgálhat. A panelek tökéletesen rögzíthetők a falakra, de akár a mennyezetre is, és utána épp olyan egyszerűen kerülhet rájuk a burkolat, mint a fűtőszőnyegek esetében, így gyakorlatilag észre sem lehet venni őket. A kivitelezést a cég a szerelőcsapata végezte nekünk, amihez előkészített terepre volt szükségük. A már meglévő burkolat alá szerettük volna tenni a rendszert, amit sajnos le kell bontanunk, hogy a lehető leggyorsabban tudják végrehajtani a szerelést.
Kérd bátran te is az ajánlatukat! Mi nem csalódtunk. Azóta is élvezzük a falfűtés egyedülálló előnyeit.