Azt gondolom mindenki aki az utakon van, azon imádkozik, hogy csak balesete ne legyen soha. Na mi ezen túl estünk az idén nyáron, és a jó Isten velünk volt, mert megúsztuk szerencsésen.
Az előzmények
Egyik este jöttünk haza édesanyáméktól vendégségből. Motorral 
mentünk ki, hiszen jó idő volt, így örültünk, hogy kihasználhatjuk a nyári időt egy kis motorozáshoz.
Odafelé minden rendben volt, és gyorsan oda is értünk a tőlünk 20 kilométerre lévő kis faluba. Még néztük is micsoda forgatag van, de amikor velünk szembe jött a menyasszonyi kocsi, akkor már láttuk, hogy esküvő van.
A délután jól telt, édesanyám ismét kitett magáért, és finomat főzött a családnak.
Persze indulás előtt a szokásos, vigyázzatok az úton, nehogy baj legyen, annyi bolond ember száguldozik, mindig hallani a híradóban. Még meg is nyugtattam, hogy ne aggódjon, mi nem leszünk a hírek szereplői…
A baleset pillanata
Hát nem gondoltam volna, hogy mi is egyszer tényleg majdnem a híradó részesei leszünk. hazafelé tartottuk a búcsúzkodás után. Éppen hogy csak a kis utcából kikanyarodtunk a fő útra, és elindultunk, mikor szembe jött velünk egy autó. Egy darabig nem is volt semmi gond, mikor egyszer csak minden előzmény nélkül áttért a mi sávunkba, és jött felénk…
Nem is emlékszem másra, mint hogy szorítottam a párom András derekát, és közben édesanyám szavai jártak a fejemben, híradó, részesei…az nem lehet!
A következő amire emlékszem, az már a csúszás, hogy csúszunk be az árokba. Nagy szerencsénk volt, hogy egy nagy füves árok húzódott az út mellett. Ha az nincs ott, akkor lehet, hogy ma én sem írom meg a történetünket.
A felszerelésünk
Szerencsésen megúsztuk a balesetet. Persze édesanyámékat nem mertem felhívni, hogy mi történt, hiszen csak aggódott volna, és nem gondoltam, hogy segítene nekem, és persze neki sem.
Ami fontos, hogy a motoros felszereléseink jól vizsgáztak. Nem hiába hangoztatják mindenhol, hogy a megfelelő felszerelés fontos, az is, hogy megfelelő legyen. mi szerencsések vagyunk, mert figyeltünk erre, és a bukósisakok is jól vizsgáztak.
persze, mint minden esetben, itt sem az volt a fontos, hogy mi baja lett a motornak, hanem hogy mind a ketten épségben legyünk.
Emlékszem, mikor feleszméltem, hogy megállt a motor, és hogy az árokban fekszem, meg sem mertem mozdulni. Féltem, hogy mi fog várni, és feltettem a kérdést is magamnak, vajon én jól vagyok, eltört valamim, és hogy András jól van-e? Miközben ezen gondolkodtam, egyszer csak valaki megfogta a hátam. A kéz érintése még a motoros kabáton keresztül is ismerős volt, tudtam, hogy a páromé az, és hálás voltam a sorsnak, hogy nem nekem kellett őt megkeresnem. Felültem, és zokogásba törtem ki. A sofőr belátta a hibáját, nem is vitáztunk ezen. Azonnal hívta a mentőket, akikre csak az apróbb horzsolások miatt volt csak szükség.