A húgommal, Hannával már régóta tervezgetünk egy közös testvéri nyaralást. Évekkel ezelőtt kezdődött, mikor még gyerekként, a családdal Franciaországba tartottunk. Autóval mentünk, az olaszországi Alpokon keresztül. Ott, a szerpentinen kanyarogva fogadtuk meg egymásnak a tesómmal, Klárival, hogy mindenképpen visszatérünk egyszer ketten a hegyek közé.
Azóta majdnem tíz év telt el, a húgom fejét bekötötték, de a közös álmunkat még mindig nem valósítottuk meg. Az idei évben először tűnt úgy, hogy talán összejön a dolog. Autóval terveztük az utat, és már ki is néztünk egy-két szálláshelyet, minden jól alakult.
Aztán úgy másfél hete, egy hónappal az indulásunk előtt Hanna házassága végleg válságba jutott. Az utóbbi egy évben egyre több probléma merült fel. Hanna a válást fontolgatta, azonban házassági szerződést kötöttek, aminek a szabályai elég szigorúak, ha a húgom indok nélkül kezdeményezi a válást, sokat veszít a dolgon. Anyagilag persze. Hanna már egy ideje gyanakodott, hogy a férjének, Petinek van valakije. Ha ezt bizonyítani is tudja, akkor a házassági szerződésüket nem ő szegi meg, hanem Peti, őt érintik a szankciók.
Szegény húgomat nagyon megsajnáltam. Sokat beszélgettünk, és arra jutottunk, hogyha felfogadna egy magánnyomozót, aki bizonyítaná Peti hűtlenségét, akkor legalább anyagilag nem kerülne a padlóra, ha már lelkileg amúgy is ott van… Szerencsére az egyik barátom tudott ajánlani egy detektívet. Hannát elsősorban a magánnyomozó díjak érdekelték. A Petivel közös kasszából nem akart pénzt kivenni, nem tartotta volna becsületesnek a dolgot.
A múlt héten elment a személyes találkozóra a detektív irodájába. Azt mondta, nagyon rokonszenves neki a nyomozó, megbeszéltek mindent, és pár nappal később meg is kapta az árajánlatot. Sajnos, mint kiderült, a magánnyomozó díja megközelítette a nyaralásunk költségvetését. Hanna azt mondta, döntenie kell, hogy mit válasszon, csak az egyik dolog fér bele neki. Nagyon rosszul érezte magát, mondta is, hogy nem szeretné, ha a nyaralásunk terve füstbe menne, ezért azon gondolkodik, hogy nem írja alá a szerződést a detektívvel, hanem majd egy év múlva, mire összegyűjti a tőkét, felkeresi újra.
Meghatott a dolog, de ezt nem hagyhattam, mondtam Hannának, hogy mi még újabb tíz év múlva is elmehetünk együtt nyaralni, testvérek vagyunk, mindig ott leszünk egymásnak. De ha még egy évig benne ragad a mérgező kapcsolatban, akkor azt már nem tudja bepótolni. Sokat beszélgettünk, de a végére sikerült meggyőznöm arról, hogy bérelje fel a magánnyomozót. Így hát aláírta a szerződést.
Örültem neki, mert bízom a húgom ítélőképességében, és Petiben már a kezdetektől találtam valami ellenszenvest, nem hiszem, hogy ez véletlen. Így hát a rövidke gyász után, amit a tönkrement kapcsolat és a tönkrement nyaralás fölött éreztünk, úrrá lett rajtunk az izgalom. Milyen is lehet ez a nyomozás? Hogy dolgozik a detektív? Olyan lehet, mint a filmeken? Egy csomó kérdés ötlött fel bennünk, egészen jó hangulat kerekedett, ahogyan találgatni próbáltuk a módszereket.
Pár napja aztán kiderült, hogy milyen gyorsan dolgozik a nyomozó. Már jelentkezett is, kért egy találkozót Hannától. Csodálkoztunk, hogy ilyen gyorsan megoldotta az ügyet. El akartam kísérni a húgomat, azért, hogy lelki támogatást nyújtsak neki, és persze mert nagyon érdekelt, milyen egy detektív élőben, de Hanna nem hagyta. Azt mondta, ez csak az ő dolga, de majd mindent elmesél.
A találkozóról aztán egyenesen hozzám jött. Elmondta, hogy az ügy még nincs megoldva, csak pontosítottak pár dolgot, de már most úgy néz ki, hogy igazunk volt, Peti tényleg nem hűséges. Azt még nem tudni, hogy egy vagy több nő van-e dologban, de ha minden jól megy, pár héten belül meglesz a bizonyíték, és akkor a húgom beadhatja a válópert.
Mondtam is neki, hogy igazából gondoljon csak bele, ha minden összejön, akkor a váláskor annyi pénzt kap, hogy akár már a nyár végén is elmehetünk a hőn áhított túránkra. Megörült neki, mert eddig csak a szomorúságot látta ebben az egész válás dologban. Persze nem akarom, hogy anyagias legyen, de ki kellett rángatnom valamilyen jó hírrel a kétségbeesésből, és hát valljuk be, hogy ez mégiscsak öröm az ürömben. Már csak ki kell várnunk.